SZOLGÁLTATÁSAIM


Szolgáltatásaim olyan ügyfeleknek szólnak, akik számára a minőség, a gördülékeny megvalósítás és a sikeres végeredmény egyaránt fontos.

Az olyan feladatokban, amelyik további szakemberek bevonását igénylik, egyfajta híd szerepet töltök be az ügyfelem és a szakma között: összefoglalom a kéréseket a grafikusok, fotósok, videósok felé, koordinálom őket annak érdekében, hogy az ügyfeleimet tehermentesítsem, és elérjem, hogy elégedettek legyenek a végeredményt illetően.

Széleskörű és több éves tapasztalatomnak köszönhetően bármilyen profilú vállalkozás, cég érdeklődését szívesen várom. Ezidáig elsősorban a turizmus és ingatlanfejlesztés területéről kerültek ki az ügyfeleim, de foglalkoztam már autóápolási termékek kommunikációjával is.

HOGYAN DOLGOZOM?

HAVI megbízás: teljes körű PR/márkaépítés esetén. Ebben esetben a megbízás a projekttel, céggel, márkával kapcsolatos teljes körű PR és marketing feladatok ellátását jelenti havi szinten.

PROJEKT alapú megbízás: egy konkrét feladatra, pl. Facebook oldal menedzselése, honlap elkészítése, szövegírás vonatkozik.

KINEK AJÁNLOM?

  1. Induló cégeknek, vállalkozóknak.
  2. Szintet lépő/fejlődő cégeknek, vállalkozóknak: pl. bővülés, új üzletág fejlesztése, új termék bevezetése esetén.
  3. Cégeknek, ahol nincs kommunikációs/marketinges munkatárs.

MÁRKAÉPÍTÉS, TELJES KÖRŰ PR

A branding, teljes körű PR szolgáltatásnak olyan ügyfelek veszik hasznát, akik tudatos márkaépítést szeretnének alkalmazni: ez az a szolgáltatás, amelyik a cég, a vállalkozás, a projekt kommunikációjához és marketingjéhez kapcsolódó összes tevékenységet magában foglalja. A teljes körű PR megbízás keretében elsőként a kommunikációs/marketing stratégiát készítem el, a megbeszélt igényeknek megfelelően. Ezután a stratégia és annak elemeinek (pl. honlap készítése, szövegírás, közösségi média menedzsment, stb.) lépésről lépésre történő megvalósítása következik. A teljes körű PR szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleimnek állandó kommunikációs konzultációt biztosítok.

Kizárólag HAVI megbízás keretében. (min. 3 hónap) Az első megbeszélés, konzultáció ingyenes.

Kérem, vegyék figyelembe a következőket: A márkaépítés hosszú távú folyamat és szisztematikus építkezést igényel, sok munkával és sokszor azonnal nem látható eredményekkel. Viszont a tudatos márkaépítés ma már elengedhetetlen, ahogy egy vállalkozás minőségi piaci megjelenése, kommunikációja is. Szintén fontos, hogy a márkaépítés nem helyettesíti a megfelelő üzleti tervezést.

KINEK AJÁNLOM? Induló vállalkozásoknak, vállalkozóknak vagy szintet lépő cégeknek, akik márkájukat hosszú távú befektetésként kezelik.

KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIA/TERV

A kommunikációs és marketing stratégia megalkotása a tudatos kommunikáció alapköve: tartalmazza a helyzetismertetést, az ügyfél értékeinek és céljainak összegzését és ennek fényében egy olyan akciótervet, amely számba veszi azokat a kommunikációs és marketing feladatokat és eszközöket, amelyek az eredményes kommunikációhoz vezetnek.

A stratégia elemei:
Szakmai információgyűjtés: hazai és külföldi piaci trendek összegyűjtése;
Célcsoportok képviselőinek bemutatása;
Kommunikációs üzenetek, hívószavak megfogalmazása;
Arculati elemek és marketingeszközök listája;
Hirdetési felületek felkutatása (offline és online);
Rendezvényeken történő részvétel tervezése;
Közösségi média jelenlét megtervezése;
Ütemterv és költségvetés elkészítése.

KINEK AJÁNLOM? A kommunikációs stratégiát elsősorban azoknak az ügyfeleknek ajánlom, akik szeretnék a kommunikációjukat saját maguk fejleszteni és finomra hangolni, viszont ehhez szakmai iránymutatás szükséges. Az elkészült stratégia az ügyfél igényeinek megfelelően gyakorlati útmutatókat is tartalmaz, ami alapján könnyebbé válik a megvalósítás.

SZÖVEGÍRÁS

Legyen szó kiadványról, szórólapról, (sajtó)közleményről, cikkről vagy videós tartalom szövegéről, mind-mind semmit sem ér a megfelelő szófordulatok, a stilisztika és a helyesírás használata nélkül. Fontos, hogy céges mondanivalónkat érthetően, tagoltan és hitelesen közöljük érdeklődőinkkel, ügyfeleinkkel.

Vállalt feladatok:
Kiadványok, hírlevelek, szórólapok szövegének megírása;
Cikkek, PR cikkek, (sajtó)közlemények megírása.
Honlapok tartalmának menedzselése: szövegírás és lektorálás.
Lektorálás feladatok: hírlevelek, cikkek, kiadványok, blogbejegyzések, hivatalos levelek szövegének átnézése és javítása, stilizálása.
Pályázati anyagok megírása.

A tartalomszolgáltatást magyar és angol nyelven vállalom.

HONLAPFEJLESZTÉS

A honlap az a kommunikációs eszköz, amivel az érdeklődő először találkozik, és amely által képet formál az Ön cégéről, projektjéről. Ezért nagyon fontos, hogy honlapunk kreatív, jellegzetes, átlátható és érthető és emellett könnyen kezelhető, gyors és eszközfüggetlen (reszponzív) legyen.

Az utóbbi évek tapasztalatainak és ügyfeleim igényeinek megfelelően a honlapokkal kapcsolatos szolgáltatásomat 4 tevékenységre osztottam:

  1. Meglévő honlap elemzése
  2. Honlap megtervezése
  3. WordPress honlap készítése
  4. Webshop készítése Shopify felületen

1. MEGLÉVŐ HONLAP ELEMZÉSE

Ezen tevékenységen belül a teljes honlapot áttanulmányozom, és összevetem a cég, vállalkozás értékeivel, kommunikációs üzeneteivel és küldetésével. Az elemzés végén egy átfogó anyagot készítek, amelyben javaslatot teszek pl. a menürendszer pontjainak átdolgozására, a megfelelő üzenetek kihangsúlyozására a főoldalon, egyéb szövegváltoztatásokra, stb. Ez alapján az anyag alapján a honlap fejlesztője könnyedén el tudja végezni a szükséges változtatásokat. A honlap elemzését magyar és angol nyelven is vállalom.

Kinek ajánlom? Ügyfeleknek, akik a meglévő honlapjuk finomra hangolását, pontosítását szeretnék elvégezni annak érdekében, hogy kommunikációjuk hatékonyabb legyen.

2. HONLAP MEGTERVEZÉSE

Sokszor tapasztalom, hogy a cégek nem fordítanak kellő időt és energiát honlapjuk megtervezésére, vagy a fejlesztőktől várják, hogy ezt megtegyék helyettük. Viszont ez nem az ő feladatuk, mert ők a technikai megvalósításért felelnek. Vállalom ezt az összetett feladatot a tervezéstől (struktúra, design) a szövegíráson át az egész honlap elkészítésének koordinációjáig, a fejlesztővel történő kommunikációig. Programozott, kódolt és WordPress honlap tervezését egyaránt vállalom: magyar és angol nyelven.

Kinek ajánlom? Ügyfeleknek, akik új és professzionális honlapot szeretnének, szakemberekre bízva ezt a feladatot. Kérés esetén együtt dolgozom az ügyfelem fejlesztőivel vagy saját fejlesztőket is be tudok vonni a munkába.

3. WordPress HONLAP KÉSZÍTÉSE

A WordPress alapú honlap kiválóan megfelel egy bemutatkozó, statikus honlap elkészítésére, főleg kisebb vállalkozások, egyéni vállalkozók tevékenységének bemutatására. Az ilyen honlapok könnyen kezelhetők struktúrával rendelkeznek, nagy előnyük egyben, hogy alkalmazkodnak az egyes eszközökhöz, reszponzívak (desktop, laptop, tablet vagy mobil), és nem utolsó sorban: a honlap elkészülése után is könnyen elvégezhetők rajtuk a szükséges kisebb változtatások, pl. kép csere, szöveg megváltoztatása, stb.

A WordPress honlap elkészítését magyar és angol nyelven vállalom.

 

Kinek ajánlom?

Egyéni vállalkozók, kis- és közép vállalkozások és projektek bemutatkozására.

4. Shopify WEBSHOP KÉSZÍTÉSE

Ma már egy-egy vállalkozás tevékenysége webshop üzemeltetése nélkül szinte elképzelhetetlen. Az átalakuló vásárlási szokásoknak megfelelően egyre több cég kínálja termékeit az online térben. Az online vásárlási forma mind az eladó fél, mind a vásárlók számára kényelmes. Nem mindegy viszont, hogy a webshop hogyan épül fel, könnyen megtalálhatók-e rajta a termékek, alapos-e a termékleírás, ízlésesek-e a termékfotók és még sorolhatnám. 

A webshop elkészítését magyar és angol nyelven vállalom.

 

Kinek ajánlom?

Minden olyan vállalkozásnak, amelynek termékeit az online térben is lehetséges értékesíteni.

Elérhetőség:

Privacy Settings
We use cookies to enhance your experience while using our website. If you are using our Services via a browser you can restrict, block or remove cookies through your web browser settings. We also use content and scripts from third parties that may use tracking technologies. You can selectively provide your consent below to allow such third party embeds. For complete information about the cookies we use, data we collect and how we process them, please check our Privacy Policy
Youtube
Consent to display content from Youtube
Vimeo
Consent to display content from Vimeo
Google Maps
Consent to display content from Google